Vége a magyar labdarúgó szezonnak, de hála a július 25.-i folytatásnak, viszonylag keveset pihenhetnek a futballisták. Ez azt is jelenti, hogy a vezetők is iszonyú iramban egyeztetnek a 2009/2010-es keretekről...

Az alábbiakban néhány valós átigazolási és egyéb, a klubokhoz kötődő hírt kívánok megosztani. A pletykákat és híreket szétválasztom szóhasználatomban, így mindenki eligazodhat a tények és találgatások kavalkádjában. Szívesen venném, ha véleményeznétek is, esetleg egy kisebb kultúrált fórummá alakulna a blogom. Ez azt jelenti, hogy nincs "lila majmozás", "mocskos fradizás", "gá-gá-gá-zás", ésatöbbi. Csak érvek, meglátások, kultúrált véleménycsere.

A mai napon a két mérvadó, focival behatóan foglalkozó sportportál, az NSO, és a pepsifoci.hu számos hírt megosztott és pletykát felrebbentett. Íme néhány:

Tények, pletykák:

- Lemondott Dragoljub Bekvalac, a Győri ETO vezetőedzője, bár bevallása szerint sok tekintetben elérték céljaikat és sikerült előrelépniük a bajnokságban is. Eközben Bajzát Péter- aki 20 góllal gólkirály lett - azt nyilatkozta, hogy túl sokat kritizálta az edzője, amit részben megért, hiszen ez a feladata, másrészt viszont ő elégedett azzal, hogy 20 gólt szerzett. ( zárójeles megjegyzés: valószinüleg nem a gólok számával volt a probléma, inkább a hozzállással, vagy viselkedéssel...)

 - A Fehérvár háza táján, Mezey György, szakmai igazgató, rövid időn belül másodszor is nyilatkozott a klub átigazolási politikájával kapcsolatban, ismét kiemelete, nagy érdeklődés látszik a két légiós támadó, Goran Vujovics és André Alves iránt. Újdonság viszont, hogy a bajnoki aranyat célozzák meg jövő évben. (ehhez úgy érzem a középpálya még szikár...)

Az MTK háza táján, valami olyasmi történik, amire lehetett számítani: az idén alulteljesítő gárdából nagy valószínűséggel távozik Végh Zoltán és Mladen Lambulics, miközben Kecskés Tamás és Hrepka Ádám a Honvéd célkeresztjébe került. Hrepka ugyanakkor elsősorban külföldre szerződne. (látván idei produkcióját, esetleg a Feröer-Szigetek lehetne a célállomás)

A Honvédnál már néhány napja bejelentették, hogy megválnak jó néhány játékosuktól, illetve várják az ajánlatokat olyan idei kulcsjátékosokért, mint amilyen Mico Szmiljanics, vagy Hercegfalvi Zoltán. Hogy Kecskés és Hrepka érkezése talán nem kacsa, azt abból lehet sejteni, hogy George F. Hemingway tulajdonos, szerepvállalása óta hangoztatja, hiányolja az olcsón megszerezhető, hazai szinten megfelelő képességű játékosokat. Nos, az MTK-nál most várható egy nagytakarítás, és az újabb fiatal generáció feljövetele, így az említett két játékos és talám még mások is, kedvező áron, esetleg kölcsönbe érkezhetnek Kispestre.

Számos pletyka terjeng még, a klubok gőzerővel szolgáltatják és generálják a híreket, így reményeim szerint holnap is legalább ennyivel jelentkezem.