Vegyes kép állt össze bennem a tegnapi Múzeumok Éjszakája rendezvény kapcsán. Több helyszínre is ellátogattam, akadt szenzációs teljesítmény és amolyan igazi magyaros elem is.

Kései körutamnak köszönhetően mindössze négy helyszínre jutott időm és energiám, ám tanulság akadt bőven.

Az ember sosem gondolja -  legalábbis a pesszimistábbja -, hogy egy rendezvény, egy esemény tökéletesre sikeredhet, főleg nem akkor, ha hazai szervezésről beszélünk. A pesszimistábbja ráadásul a negatívummal kezdi, hogy aztán kellemes szájízzel zárhassa le az összegzést. Én pesszimista és kritikus vagyok, ez esetben mégis maradnék az időrendiségnél.

A Rendészeti Múzeumban kezdtem, a Fiumei úthoz közel, ahol rengeteg ember gyűlt össze , 19:00 óra körül néhány százan lehettünk. Amit nézegettünk: különböző bűnelkövetések leírásait, fényképeket megannyi féle és fajta bűntettekről, halálesetekről. Ezeket kiegészítette a villyogó motoros sziréna, melyet a kisebbek előszeretettel csodáltak, illetve egy bemutató, mely a betörők zárfeltörési praktikáit prezentálta videón. Láthattunk jelvényeket, fegyvereket, eredeti kézírásos jelentéseket, tehát összességében kellemes időtöltés volt.

Következő utam a Láthatatlan Múzeumhoz vezetett, a Népliget felé. Mivel pontosan nem lehetett tudni, merre található a Népliget buszmegállójától, ezért pár percnyi keresés erejéig mindenképpen az is maradt számomra, amíg rá nem leltem. Azonban azt nem gondoltam volna, hogy ezután is láthatatlan marad. Pedig igen. A bejárat előtt egy ott dolgozó úriember tájékoztatta a látogatókat, hogy előzetes regisztráció szükséges ahhoz, hogy be tudjunk kukkantani, mivelhogy csoportokban történik a "vakvezetés". Hozzátette, ők szóltak a szervezőknek, ám választ nem kaptak tőlük. Magyarul arivederci, viszontlátásra, sok sikert egy másik helyszínen. Mit tehet az ember, fogadja a vendégeket, meleg szeretettel- tartja a mondás, nos ezt nem tartotta szem előtt a múzeum. Nekem az az érzésem, hogy itt a profit lebeghetett a Láthatatlan Múzeum szeme előtt: az egyébként - emlékeim szerint - 2000 ft körüli mindennapi jegyár valószínűleg sokakat arra sarkall, hogy az évnek annak a napján látogasson el a helyre, amikor 1300-ért sok mindent láthat, minthogy ez is az egyik fő előnye a Múzeumok Éjszakájának. Nos, egy múzeumnak persze az az érdeke, hogy minél többen kellemes tapasztalatokkal távozzanak onnan, ám más részről talán az is, hogy ne övezze őket érdektelenség az év fennmaradó 364 napján, az eladott belépők száma pedig ne a 0-val legyen egyenlő. Én úgy gondolom, vállalom, hogy ez lehetett az egyik motivációjuk, mert a magyarázatot elégtelennek találom. Hogy annyira tele lett volna az időkeret? Több száz csoport bejelentkezett aznapra jó előre? Nem lehetett volna ad hoc csoportokat csinálni helyben? Nem hiszem, hogy nem, így azonban még egy tipikus jellemző a magyaros rendezések kapcsán, no meg -2000 vagy akármennyi forint a belépőjegyre- ami engem illet.

Ugorgyunk.  Természettudományi Múzeum. Itt akár három szó is elegendő lenne a jellemzésre, lásd: remek, precíz, lenyűgöző. Vagy: fantasztikus, lehengerlő, klasszis. Üveglappal elfedett víz alatti növényvilág, melyen lépkedhettem. Autentikus akváriumok, mindenféle színben pompázó halacskákkal, mestermunkák, ami a fotókat illeti: művészi pillanatfelvételek állatokról, dombokról, hegyekről, vízesésekről, szivárványokról. Madárpók az üvegkalitkában. Kitömött madarak, üveg mögül aktiválható krokodiltámadás-immitáció, mely a gyerekekből olykor félelmet, a felnőttekből pedig nagy kacajt váltott ki. Szép volt, jó volt, tegyük el, becses helyre.

Végül: Iparművészeti Múzeum, sok-sok képpel, remekművekről, paraszti és modern épületformáktól, különböző építményekig. Az impozáns belső térrel rendelkező épület földszintjén fiatal lányok és fiúk fényjátéka. A sötétben foszforeszkáló színek és a belső tér görög oszlopaihoz illő ritmikus zene és tánc harmóniája csak még egy plusszt adott az egyébként is kellemes kiállításhoz.

Összességében: Négyből három kifejezetten jól vizsgázott, és ha jövőre láthatóvá válik a láthatatlan, akkor talán elintézhetem három szóban is a programot.